Váltsd valóra álmaid!

• Barátság
• Szomorú idézetek :/
• Nyár :3
• Flegma idézetek C:
• Szingli Idézetek. :$
• Vegyes idézetek
• Szerelmess. <3
• Ön Magam:S
• Nevess:D
• Párbeszéd. :))
• Twilight Saga idézet
• Kitartás.!
• A halálról.
• Saját.*-*
• Saját honlap készítés
  Regisztráció
• Honlap szerkesztés
  Bejelentkezés
• Weboldal toplisták

Kérlek, hogy emlékezz úgy, ahogy én, barátod voltam és Te jó barát. Szebb volt a szép akkor, és több volt a fény, velünk volt boldog az egész világ.

"..azt hiszem, senki sem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltűnnek az életéből. És itt most nemcsak emberekre gondolok, hanem azeszményeinkre és az álmainkra is: talán bírjuk egy napig, egy hétig, vagy akár néhány évig is, de végül mégis elveszítjük a harcot, mert eleve vesztésre vagyunk ítélve."

"Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik... de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos."

Nem tudhatod, mit érez a nő, amikor rájön, hogy senki nem szereti igazán, és csak akkor él, amikor lecsukja a szemét, és álmodik.

A magány az nem az, ami körülvesz,
Hanem az, ami hiányzik - itt belül.

Fáj minden pillanat, mit nélküled el kell töltenem,
Egy gyenge mondat vigasztal: egyedül jobb nekem.

Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem,az
Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekről mégsem tudtam.

Nyugszik a hajnal, pihen a táj, ne tudok aludni, mert valami fáj,
Téged kereslek, utánad vágyom, mert nem hiányzott így még senki a világon.

Oly szomorú egyedül lenni, valakit mindenütt hiába keresni.
Valakit várni, ki nem jön többé soha,
Feledni valakit lehetetlen csoda,
Mert akit szeretünk, nem feledjük soha.

Kopog az eső az ablakon, bár lenne minden cseppje csókod az ajkamon.
Dörög, villámlik, háborog az ég, nem tudom meddig bírom nélküled még.

Talán legszívesebben elmondanám. Elmondanám, hogy nem tudok másképp érezni, és nem tudok felejteni.Őszinte lennék, nyílt kártyákkal játszanék és nem félnék attól, mit mondasz. De igazából félek.Iszonyatosan félek, hogy megint elrontom.

Felébredtem reggel, könnyes szemekkel.. néhány könnycsepp végig folyt az arcomon- tudtam, hogy megint újra veled álmondtam.

Fáj olyat szeretni, kit nem érhetsz el,
Aki szinte azt se tudja, hogy létezel,
Tudni, hogy nem kellettél neki,
Érezni, hogy más is szereti,
Olyan, aki el is érheti.

Lehet, hogy az érzelem annyira erős, hogy a test nem bírja féken tartani. A lélek és az érzések átveszik az irányítást, és a test sírni kezd.

Az embernek a társa: hiányzik.
Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sohasem találkozott vele. Soha, egész életében! ..
A társtalan ember hozzászokott ugyan, hogy egyedül van, hogy lelkileg idegenek között él, megszaokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget - de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab: hiányzik a másik fele. És ez nem akkor fáj, ha elveszítjük, hanem akkor is, ha nem találjuk meg!

Ha néha napján összezördültök, nem azt jelenti, hogy nem szeretitek egymást - hanem azt, hogy fontosak vagytok egymás számára! Hisz az ember nem idegesíti magát olyasmin, ami nem érdekli!

"Csak este, ha álomra hajtom le a fejem,
S a tudatom feletti kontrollt elveszítem,
Pillekönnyű szárnyán hozzád repít álmom,
Akkor vallom csak be az, az én világom.
Mert, ha ébren vagyok, fáj, lüktet hiányod,
Hangtalan szavakkal utánad kiáltok.
Üres lelkemben csak néma sóhajok,
És a soha valóra nem váltható álmok.
Képzelt ölelések, álombéli szavak,
Tudom, igaz boldogságot soha nem adhatnak.
Idő! Nagy Gyógyító! Segíts felejteni!
Hogy a fájó múltból tovább tudjak lépni.
Segíts, hogy feledjem az álomvilágot,
Hogy megleljem végre az igaz boldogságot!
Fakó emlékképpé szelídítsd a múltam,
Hogy megtalálhassam végre helyes utam!
Mely elvezet oda hol a boldogság vár
Hol ezer színében ragyog a szivárvány.
Hol a nap fényében aránnyá olvadok,
Annak a karjába kivel boldog vagyok."

"Mint virágnak a napsugár úgy kellesz nekem,
tudom: ez egy el nem múló szerelem.
Éget a vágy, amikor hozzád érek,
minden porcikámmal csak téged érezlek.
Nem érdekel semmi, csak hogy veled lehessek,
s forró szívemmel téged szeresselek!
S ha néha össze is veszünk, én akkor is nagyon szeretlek,
örökké veled maradok, s nem lesznek már könnyek.
Éjszakákon veled töltöm minden percem,
mert csak az enyém vagy egyetlen szerelmem!"

"...de néha-néha,ha tükörbe nézek,hatalmas ürességet érzek,mintha kihagytam volna valami fontosat,amire már nincs időm...és a nappalok úgy telnek el,mint egy álom,minden éjszaka a reggelt várom,talán ma lesz a napja,hogy fog történni valami,amiért még érdemes élni..."

"Előfordult már veled, hogy nem volt kedved elaludni, álmokba merülni, mégis reggelig ébren is csak álmodni tudtál? És aztán mégis felkelt a nap, minden csendes.
Még senki nem vette észre, hogy új nap kezdődött; Hogy lehet ezt elviselni egyedül? Olyan gyönyörű, ahogyan az éjszaka átengedi a világot a fénynek, és mégis csak sírni tudnék.
Mindent csak elveszíteni tudtam, még azt is, ami sosem volt az enyém. Sose lesz. Ő mondta..
És.. ezen a reggelen is elveszett egy tegnap.. Minden nap.. Hogyan tudnám várni a holnapot? Ha ez a pár év is ilyen hosszú volt, amióta élek, mire tudnék még várni?
Olyan könnyű volt.. Ő nem ígért semmit, mert nem tehette. Mégis elég volt egy pillantás, hogy elhiggyem, Ő sem akar elveszíteni.. És akkor már nem kellett megígérnem semmit, mert ettől a pillanattól kezdve nem számított senki más.
És boldog voltam, ha egyáltalán adhattam valamit.. És már attól is a fellegekben jártam, ha nem csak gondolhattam rá, hanem a közelében is lehettem. Pedig.. ez volt a legtöbb..
És mégis.. önző vagyok. Üvölteni tudnék, hogy szükségem van rá..
El tudod képzelni, milyen érzés nap mint nap arra ébredni, hogy még mindig magányos vagy? És ha ez soha nem is volt másképp? Azt hittem, hogy hozzászoktam már..
De.. ha csak ránézhettem, el tudtam képzelni, hogy mindezt a rosszat örökre el tudom felejteni. Hogy van valaki, akinek vigyázhatom az álmát, és vele együtt örülhetünk annak, hogy élünk..
Akinek foghatom a kezét, megsimogathatom az arcát.. Akit átölelhetek, akivel nézhetem a naplementét, és akivel minden pillanat csak gyönyörű lehet..
De lassan közeledik a hajnal.. Lehet, hogy gyönyörű lesz, de úgy sem látnék belőle semmit a könnyeimtől.. Ő még biztos alszik.. Neki van kiről álmodnia.."

"Gondolom sokunknak ismerős az érzés, amikor fáj belül... valahol a mellkasnál... Talán ez lenne a lélek, vagy valami ilyesmi. Vagy erre mondják azt, mintha megszakadna a szívem. Amikor rájössz, hogy az örökre nem is olyan hosszú idő, amikor fel kell fognod, hogy egyszerűen túlléptek rajtad, és már nem is tudsz sírni, csak nézel ki a fejedből. Mit lehet ilyenkor tenni? Egy idézet jut erről eszembe: "Nincs rettenetesebb érzés, mint elválni, örökre elszakadni attól, akit szeretünk, s tudni, hogy az a kín, melyet ma is alig bírtunk elviselni, holnap is visszatér, holnapután is, azután is..." De mi van akkor, ha nem akarom? Ha nem akarok holnap is így ébredni...hogy belehaltam...egy kicsit. Mert már másé az, amiről azt hittem, mindig az enyém lesz. Igen, biztos sokan érezték már ezt, és sokan túl is élték, talán nekem is sikerül."

"Vannak dolgok, amiket sosem felejt el az ember. Kezdett ráébredni, hogy ezek a dolgok - a zene, a holdfény vagy a csók -, amiket a gyakorlati életben az ember pillanatnyinak vél, és éppen ezért nem sokat törődik velük, pontosan ezek a dolgok tartanak a legtovább. Talán nevetségesnek tűnnek, mégis ezek dacolnak a legtovább a feledéssel."

„Gyűrött az ágy és nem jön az álom. Nem szól zene, hiába várom. Üvölt a csend, és hallgat az élet, rám tör egy érzés: Szeretlek téged!”

Kérlek, ne kelljen még mennem! Ne kelljen még itt hagynom őt! Kérlek... Istenem, hadd maradjak még vele, hadd szeressem még egy kicsit! Ígérem, nem fogok elpazarolni egyetlen pillanatot sem! Ölelni fogom, nem engedem el.

„Ha felhőket nézem, bánatomban csak arra tudok gondolni, hogy tiszta szívemből szeretnélek magamhoz láncolni!”

"Biztos vagyok benne, hogy senki nem vágyik annyira soraidra, mint én, és kétlem, hogy volna bárki is, aki nálam jobban megérdemli őket."

"A távollét a szerelemnek olyan, mint a tűznek a szél: a kis lángot kioltja, a nagyot fellobbantja."

"Hideg van, olyan hideg, hogy a csontjaimig hatol, csak egy dolog melegít fel, ha rád gondolok. Bárcsak visszatérhetnék hozzád!"

"Hűlt helyén holmi
meleg mocorgás múltán
mélyebb a hideg."

"Mint csudálkoznak kisírt szemeimen? Nem tudják, a boldogok! mi szorongat belől, mi fojt el sokszor, mint ha a levegő kiapadt volna körültem... Híjamat érzem, egy része szívemnek nincs betöltve... Én mindenhez olyan jó vagyok, és engem senki sem szeret! Szeretetlenség! a te hideged kínzóbb az elkárhoztak kénköveinél!"

"Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem."

"A honvágy számomra megszokott lelkiállapot. Mindig hiányérzetem van, mindig vágyom valaki vagy valami után, mindig szeretnék visszatérni valami képzeletbeli helyre. Az életem egy nagy vágyakozás."

"Pontosan az az ember hiányzik életemből, akinek levelet szeretnék írni."

"Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon."

"Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon."

"Ha Amalfiban járok, ülök a sírja mellett, és eltűnődöm rajta, mire vittem ezzel az eszméletlenre pallérozott műveltségemmel Cili elsődleges jósága nélkül. Én csak ütöm a követ, ütöm a követ az öklömmel, hogy keljen fel és jöjjön vissza, és gyakorlatlanul síró szememből ömlik a könny."

"Hogy mondjam el? A szó nem leli a számat: 
kimondhatatlan szomj gyötör utánad."

"Utálok ott lenni, ahol ő nincs, amikor ő nincs. Mégis mindig elmegyek, és ő nem képes utánam jönni."

"Nem látlak, tehát ne tégy úgy, mintha ott lennél!"

"Oly régen és annyira hiányzol, hogy már kívül hordom az idegvégződéseimet."

"Nem fáj semmi, csak a kipirult arcok és a mosolyok, amik fecskékként röpdösnek a teremben."

"Emlékedre el-
ejtettem egy tányért - most
takaríthatok."

"Az esti csöndben, mikor az ember csak a homályos ablakot látja, mely mögött lassan-lassan álomba merül a természet, a külső világ, mikor csak idegen kutyák rekedt ugatását és idegenek harmonikájának gyönge nyöszörgését hallja, nehéz másra gondolnia, mint távoli, meghitt fészkére. Aki már volt zarándokúton, akit a szükség, a kényszer vagy a sors szeszélye elszakított otthonától, övéitől, az tudja, milyen hosszú és fárasztó szokott lenni a csöndes falusi est idegen tájakon."

"Én alapvetően sosem kerestem egyebet, mint a szerelmet. Talán mert sosem éreztem, hogy igazán szeretnek. Mindennek, amit addig csináltam, egyetlen célja volt: hogy szeressenek."

"Mindenünk megvolt, csak az az egy nem, amire a legjobban vágytunk: nem született gyermekünk. Így hát voltaképpen nem volt semmink."